Végre, végre, végre!

Egy februári napon történt, hogy elérkezettnek láttam az időt az idei magok első vetéséhez. Mivel megszállottként kutatom a boltok polcait újabb és újabb fajták után, a gyűjtődobozom tartalma egyre csak növekszik. Itt volt az ideje, hogy végre valami ki is jöjjön, ne csak be! 
Mint minden évben, most is a chilipaprikák palántázásával kezdtem. Előkerültek a tasakok: a tavaly szépen szereplő jalapeno, padron, habanero, jamaikai sárga, peppadew, bohócsipka és kosszarvú paprikák mellé idén legkedvesebb barátnőm (gondolom nem minden hátsó szándék nélkül) egy tasak fehér húsú habanero paprika-maggal szponzorálta meg a Kiskapát.
Nos, a magok készen álltak, már csak a helyüket kellett elkészíteni. Az ültetés alapjául két nagy zsák palántaföld szolgált, amik már jópár napja melegedtek a mosókonyhám padlóján. Mellé ültetőedények, víz és egy fapálcika kellett, lyukakat szúrni a földbe. Az egész műveletet az étkezőben hajtottam végre, persze gondosan letakarva újságpapírral a védendő felületeket. Szerintem a férjem nem lett volna boldog, ha látja, de szerencsére délutánra sikerült eltüntetnem a nyomokat.
Mikor kinyitottam az első zsákot és megéreztem a föld semmihez sem fogható nyers illatát, átjárta szívemet-lelkemet a boldogság. Csak ekkor ébredtem rá, hogy mennyire hiányzott ez az érzés. Nagyon!!! A kis ültetvények villámgyorsan elkészültek. Föld, lyuk, mag, egy kis biztatás: "nőj nagyra, szépen cseperedj!" és már álltak is katonás rendben az edények a tálcán. Mindegyikre ráírtam, hogy milyen magot, hány darabot tartalmaz, mert korábban sokszor elbizakodottan azt hittem, hogy "ó, ezt biztosan tudni fogom, a tálca bal felső sarkába tettem a piros erőset!". Óriási hiba volt. Valójában már másnap elfelejtettem őket. Jobb hát biztosra menni, szó elszáll, írás megmarad. Amint leírtam a az edények oldalára a dátumot, konstatáltam, hogy február 14., Valentin nap van! Mi sem rajongói, sem ellenségei nem vagyunk a szerelmesek napjának, most egyszerűen csak egy jó előjelnek éreztem, hogy véletlenül pont aznap kezdtem el az első magok ültetését. Most, hogy már megvolt a boldogságfaktor is, vidáman tettem ki őket az ablakpárkányra napozni. Ezután csak várni, csak várni, csak várni kellett.... egészen mostanáig! Mert igen, lássatok csodát, kikeltek a magocskák és megjelentek az első zöld palántababák. Kitaláljátok, hogy ki bújt ki elsőnek?! Igen, a fehér habanero! 
A gyerekeim reggelente futnak az ablakhoz és számolják, hány növény kelt ki?! Persze ott állok mögöttük én is, átélve újra a gyermeki örömet és várakozást. Nekem jobb, mint a Karácsony! Az első ültetés óta már földbe kerültek a karalábék, káposzták, fejeskáposzták is, és még megannyi más várja, hogy szép lassan sorra kerüljön. Palántában tehát nem lesz hiány. Számuknak csak az ablakok száma szab határt :)